KRONOLÓGIA
|
1990. szeptember 1-jén 3 szakközépiskolai és 2 gimnáziumi osztállyal megnyitotta kapuit a Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium. Az első két évben a Törökugrató utcai Általános Iskola 2-2 osztálya is ebben az épületben tanult. Az épület a Dr. Lipp Lásztó atya vezette Gazdagréti Katolikus Közösségnek is helyet adott. 1991. május 2. Dr. Ráday Mihály és Pécsi Ildikó felavatta az első Iskolapolgárokat. Az Iskolapolgár Avatás azóta hagyomány lett. 1992. május 3. Bárány Zsolt az Irinyi János kémia versenyen a szakközépiskolások kategóriájában fővárosi 1. és országos 4. helyezést ért el. 1993. április. Gigor Zsolt az Országos Innovációs Pályázaton 3. helyezést ért el. 1994. március 25. Az Éneklő Ifjúság hangversenyen iskolánk énekkara arany minősítést szerzett. 1994. júniusában leérettségizett a Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium első évfolyama. 1996. február. Hankó Tamás a fizika OKTV II. fordulóján 25. lett. 1996. május 5. Bagdi Zsolt az Irinyi János kémia versenyen fővárosi 1. és országos 5. helyezést ért el. 1997. február. Szűcs Tamás a fizika OKTV II. fordulóján 16. lett. 1997. március. Szűcs Tamás a matematika OKTV-n 13. helyezést ért el. 1997. május. Kohlmann Zoltán az Irinyi János kémia versenyen fővárosi 1. és országos 8. helyezést ért el. 1997. szeptemberében iskolánk megkezdte nemzetközi kapcsolatainak kiépítését. Először az alsó-szászországi Holzminden szakközépiskolája fogadta az iskola diákjait. A kapcsolat azóta is tart. 1998. március 18. Szokolainé Takács Erzsébetet a Főváros Oktatási Bizottsága „Elismerő Oklevéllel” tüntette ki. 1998. május 9. A legjobban tanuló diákok ingyenes jutalom kiránduláson vettek részt Szlovéniában. A program során megtekintették a világhírű posztojnai cseppkőbarlangot. 1999. április 30. Legjobb tanulóink ingyenes ausztriai kiránduláson vehettek részt. A programban a kismartoni Eszterházy kastély és a Fertő-tó megtekintése szerepelt. 1999. május 2. Turczel József az Irinyi János kémia versenyen a szakközépiskolások kategóriájában fővárosi 1. és országos 4. helyezést ért el. 1999. június 12-16. Diákjaink Erdélybe utaztak. Az út során ellátogattak Nagyváradra, Kalotaszentkirályra, Kolozsvárra, a Tordai-hasadékhoz, Torockóra, Gyulafehérvárra, Nagyenyedre, Körösfőre és Csucsára. 1999. szeptember 24-én diákjaink Prágába utaztak. 1999. októberében a Mechatronika Napok rendezvény sorozatának vendégei népszerű sportolók és média sztárok voltak. Így vendégül láttuk többek között Kőbán Ritát, Pachmann Pétert, Máthé Krisztát, Vujity Tvrtkot, Marsi Anikót és Erős Antóniát. 1999. novemberében a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház az iskolában vendégszerepelt. Vidnyánszky Attila rendezésében Csehov három egyfelvonásosát mutatták be az iskola diákjainak. 1999. december Simon Nikolett az első magyar női jégkorong válogatott tagja lett. A világbajnokságon csapatával III. helyezést ért el. 2000. január. Kovács Laura a III. Országos Amatőr Gyermek Síbajnokságon 1. helyezést ért el. 2000. február 12-től iskolánk bekapcsolódott a Comenius I. európai oktatási projektbe, melynek során cserekapcsolatok alakultak ki előbb belga, cseh, és litván, majd osztrák és szlovák iskolákkal. Jelenleg német, olasz, és lengyel iskolákkal dolgoznak együtt a Comenius program keretében. 2000. február 16. Bálint Rita a Fővárosi Dal és Társasének versenyen ezüst minősítést szerzett. 2000. február. Legjobb tanulmányi eredményt elért tanulóink ingyenes tanulmányi kiránduláson vettek részt Bécsben. Megtekintették a „Siemens Forum Wien” kiállítást. 2000. február 25-én A 11. D osztály tanulói Nagy Krisztina tanárnő rendezésében az iskola Görög-színházában bemutatták a Walesi bárdolatlanok című darabot. 2000. március 3-5. Az iskola diákjai Velencébe utaztak. 2000. május. Nagy Márton az Irinyi János kémia versenyen a szakközépiskolások kategóriájában fővárosi 2. helyezést ért el. 2000 június. Bárdi Sándornét a Főváros Oktatási Bizottsága „Elismerő Oklevéllel” tüntette ki. 2001. február. A 11. D osztály a Szülők Bálján bemutatta Karinthy: Az emberke tragédiája című bábjátékát, saját készítésű bábokkal. Betanította: Nagy Krisztina tanárnő. 2001. április 28. az iskola legjobb tanulói az iskola alapítványának támogatásával ingyenes kiránduláson vettek részt. Az út során ellátogattak Pozsonyba, Dévény várához és az osztrák Hainburgba. 2001. május. Magyar Viktor az Irinyi János kémia versenyen fővárosi 2. és országos 8. helyezést ért el. 2001. május 4-5. 40 tanulónk a DÖNTS vetélkedő jutalmaként Krakkóba utazott. A kirándulást az iskola alapítványa támogatta. 2001. október 17-18-19-20. A Mechatronika Napok keretében vendégeink voltak: Dr. Csurgai Árpád akadémikus, Moldova György író és Kolonics György kenus. 2002. január 16-21. Sítábor az Ausztriában, Klipitztörlben. 2002. január 22-én az Oktatási Miniszter Kleeberg Zoltánnénak Arany Katedra emlékplakettet adományozott. 2002. február. Szlovencsák Ágnes karateban országos bajnok lett. 2002. március. Az Országos mikrovezérlő-programozói versenyen Turczel József 1., Kánai Tamás 5., Mészáros Péter pedig 7. helyezést ért el. 2002. április. Az Országos Gábor Dénes Számítástechnikai Versenyen Kiss Dániel 6. helyezést ért el. 2002. április. Kertész Anna a Német Kisebbségi Önkormányzat fővárosi vers- és prózamondó versenyén 1. helyezést ért el. 2002. május. Dékány Mátyás az Irinyi János kémia versenyen fővárosi 1. és országos 12. helyezést ért el. 2002. június 8-11. Tanulóink 4 napos erdélyi kiránduláson vettek részt. Az út során ellátogattak Torockóra, a Tordai-hasadékhoz, Kolozsvárra, Magyarfenesre, Kőrösfőre, Kalotaszentkirályra és Nagyváradra. 2002. október 8. A Comenius program keretén belül cseh, litván és belga vendégeket fogadtunk. 2002. október 22-én egészségnapot tartottunk. Az egész napos rendezvény fénypontja a Groovehouse együttes koncertje volt. 2002. október 18-án az iskola vendége volt Székely Bulcsu olimpiai bajnok vizilabdázó. 2002. decemberében a Junior Division II (U 20) Világbajnokságon a Magyar Válogatott aranyérmet nyert. A csapat tagja volt Simon Dániel, iskolánk tanulója, aki az FTC IFI (U 20) csapatkapitánya. 2002. december 14-én 120 diák az iskola alapítványának támogatásával Bécsbe utazott. 2003. január 18. Az I. Nesquik Kupa amatőr gyermek síbajnokságon Kovács Laura országos 1. helyezett lett. 2003. február 17-től iskolánk ECDL vizsgaközpont lett. Azóta az iskola diákjai és más intézmények tanulói itt is megszerezhetik a nemzetközi számítógép-felhasználói jogosítványt. 2003. április. Kosárcsapatunk kerületi 1. és országos 7. helyezést ért el. 2003. április. A Mechatronika Alapítvány támogatásával legjobb tanulóink Kassára utaztak. 2003. május 4. Szokol Attila az Irinyi János kémia versenyen fővárosi 1. és országos 3. helyezést ért el. 2003. június 03. Gyukli Zoltánt a Főváros Oktatási Bizottsága „Emléklap Kitüntetésben” részesítette. 2003. június 23-27. 40 tanulónk az ausztriai Wienerbruckban 5 napos német nyelvi táborozáson vett részt. Táborvezető: Dr. Szilágyi Balázsné tanárnő. 2003. augusztus 21-28. között 44 diák a Fővárosi Pedagógiai Intézet, valamint a Fővárosi Önkormányzat támogatásával egy hetes londoni nyelvi táborozáson vett részt. 2003. október. A Mechatronika Napok keretén belül vendégünk volt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok. 2003. december 6-án 250 diák az iskola alapítványának támogatásával Bécsbe utazott. 2004. február. A Szülők Bálján a 10. C osztály bemutatta Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című színdarabot. Betanította: Szakács Balázsné tanárnő. 2004. május 02. Szokol Attila az Irinyi János kémia versenyen fővárosi 1. és országos 1. helyezést ért el. 2004. május 21-23. Tanulóink a Mechatronika Alapítvány támogatásával az olaszországi Bibionéban, illetve Velencén pihentek. 2004. május 29. Iskolánk 100 diákja, illetve tanára a Mechatronika Alapítvány támogatásával megtekintette Szlovákiában a Bajmóci Kastélyt. 2004. június 02. Szakács Balázsné tanárnőt a Főváros Oktatási Bizottsága „Emléklap Kitüntetésben” részesítette. 2004. június 19-24. Tanulóink német nyelvi táborozáson vettek részt Drezdában. Táborvezető: Dr. Szilágyi Balázsné tanárnő. 2004. augusztus 20. A Magyar Köztársaság Elnöke Szokolainé Takács Erzsébet igazgatóhelyettesnek a „Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt” kitüntetést adományozta. 2004. augusztus. 41 tanulónk 2 hetes skóciai nyelvi táborozáson vett részt. Táborvezető: Lizakovszky Éva tanárnő. 2004. szeptember. A Leonardo projekt keretén belül 13. évfolyamos tanulóink 3 hetes szakmai gyakorlatra utaztak Hessenbe. Projekt koordinátor: Tóth Zsuzsanna tanárnő. 2004. október 29. Vendégeink voltak Steinmetz Ádám és Steinmetz Barnabás vizilabdázó olimpiai bajnokok. 2004. november. Iskolánk, a Canon Kft. pályázatán elnyerte a „Digitális iskola” címet. 2004. december 11. Iskolánk 250 tanulója, illetve tanára a Mechatronika Alapítvány támogatásával Bécsbe utazott. 2005. február. A Szülők Bálján a 11.C osztály bemutatta Szakonyi Károly: Adáshiba című színdarabját. Betanította: Szakács Balázsné tanárnő. 2005. április 24-28. között a Comenius projekt keretén belül 42 külföldi (német, olasz és lengyel) diákot, illetve tanárt láttunk vendégül. Projekt koordinátor: Dr. Kovácsné Sütő Irma tanárnő. 2005. május. Horánszky Tamás az Irinyi János kémia versenyen fővárosi 1. helyezést ért el. 2005. május 26-28. között tanulóink az iskola alapítványának támogatásával megtekintették a horvátországi Plitvicei tavakat. 2005. júliusában tanulóink Svájcban német nyelvi táborozáson vettek részt. |