Gyerekakadémia szülőmegőrzővel

A vírushelyzet miatt a 2019-20-as tanév második felében és a 2020-21-es tanévben Gyerekakadémia foglalkozásainkat átmenetileg szüneteltetjük.

Gyerekakadémia 2018-2019:
November 9-én délután 11.alkalommal tartottuk meg a Gyerekakadémia című programunkat. Harmincöt általános iskolás gyerek, három helyszínen – 2 elektronikai és egy mechanikai műhelyben –   tehette próbára képességeit. További fotók
Gyerekakadémia 2016-2017: Képek a legújabb Gyerekakadémiáról.
Gyerekakadémia 2015-2016:
WP_20160130_16_02_19_Pro A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Mechatronikai Szakközépiskolája januárban az 5. alkalommal rendezte meg a Gyerekakadémia szülőmegőrzővel című programját a nagyon lelkes 10-14 éves tanulóknak és szüleiknek.  Január 30-án működő lánctalpas kisautót lehetett összeszerelni, dizájnolni és a munka közben megismerkedni az autó működési elvével. Galéria
Gyerekakadémia 2014-2015:
DSCN7332 A január 24-én megtartott gyerekakadémián lehetőségük volt a fiatal tudósoknak kémiai kísérleteket végrehajtani, programozni, kapcsolókat készíteni. A szünetben matematikai fejtörők megoldásával tölthették az idejüket a jellenlévők. A szülők kézműveskedhettek, amíg a fiatalok tanulhattak.  GALÉRIA
Gyerekakadémia 2013-2014:
IMG_20140125_171532 Januárban és májusban tárt kapukkal várta iskolánk a 9-14 éves, tudományokra éhes diákokat. Az érdeklődő gyerekeknek módjuk volt játékos, látványos fizikai és kémiai kísérletekkel , a robotok működésével megismerkedni. Ezek a szombat délutáni programok a családok számára szólt, hiszen amíg a fiatalok játszva tanultak, az anyukák ékszereket, édességeket készíthettek, az apukák pedig harcászati eszközök bemutatóján vehettek részt.

 

Minden vélemény számít!